A vekker szokás szerint reggel fél hétkor ébresztett. Én pedig, szokás szerint kikapcsoltam, aztán aludtam még vagy öt percet. Utálok korán kelni, mindig is utáltam. Reggel fél hét, az nekem hajnalnak számít. A reggel tízkor kezdődik. Nyáron néha tizenkettőkor.
Átfordultam tehát a másik oldalamra, és aludtam tovább. Azaz csak aludtam volna, de ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy ma van szeptember 1., hétfő. Első nap az új suliban. Rossz lenne, ha már most elkésnék. Igaz, az előző sulimból se késtem el soha, pedig az még messzebb volt, mint az új.
Kínkeservesen kimásztam az ágyból, nyújtózkodva ásítottam egy óriásit, aztán kivettem a szekrényemből az első fehér inget és fekete szoknyát, amik a kezem ügyébe akadtak. Hiba volt korán kelni, hihetetlenül álmos voltam, öltözködés közben folyton ásítoztam, és többször is félregomboltam az ingem. Vagy lehet, hogy este kellett volna hamarabb aludni mennem? Nem, ezt az ötletet gyorsan elvetettem. Tegnap adták a tévében a Gyűrűk Ura 3. részét, egyszerűen MUSZÁJ volt megnéznem!
Mikor végre-valahára sikerült rendesen felöltöznöm, átmentem a konyhába. Már csak anyám volt otthon, apám szokás szerint korán elment a munkába, még azelőtt, hogy én felkeltem volna.
- Jó reggelt, Cathie! - köszönt mosolyogva anyám, miközben lerakta elém a tejet és a müzlisdobozt.
- Szia, anya - hagytam rá, majd ásítottam egy újabb óriásit. Anyám megrovóan nézett rám.
- Ma menj el aludni korábban. Mondtam én, hogy nem olyan fontos megnézned azt a filmet.
- De anya, az a Gyűrűk Ura 3. része volt, muszáj volt megnézni! - bizonygattam, miközben tejet öntöttem a tányéromba.
- Mindig ezt mondod, valahányszor megnézel egy filmet. Akkor is, ha már vagy tízszer láttad, és kívülről fújod a tartalmát. Ezt a filmet hányszor láttad már, huszonötször?
- Csak huszonnégyszer, beleértve a tegnapit.
- Nem gondolod, hogy túlzásba viszed a filmnézést? - kérdezte anyám, csípőre téve a kezét. Játsza a szigorú anyát, pedig mindig mindent megenged nekem.
- Nem, nem gondolom - ráztam meg a fejem mosolyogva. - Egyébként ma lesz a tévében a Titanic...
- Cathie! - forgatta anyám a szemeit.
Ekkor kopogtak a bejárati ajtón. Ki sem kellett nyitnom, anélkül is tudtam, ki az. Letitia Charmant, a szomszéd (francia) lány. És egyben a legjobb barátnőm.
- Megyek már, Letitia! - kiabáltam. Villámgyorsan befaltam a müzlit, aztán felkaptam a táskámat, elköszöntem anyámtól, és a következő pillanatban már kint voltam a folyosón, Letitiával.
- Mi tartott ilyen sokáig? - méltatlankodott ő. Ránézett az órájára. - Öt perce várok rád!
Elnevettem magam. Tudom, hogy Letitia utálja, ha kinevetik, de néha annyira türelmetlen tud lenni, hogy az már vicces.
- Ne pas partir d'un gros éclat de rire! - szólt rám. Ha ideges, mindig franciául beszél. - Ne röhögj! Különben is - mért végig -, elfelejtettél sminkelni.
Elkomorodtam.
- Bmeg, tényleg!
- Nyugi! Majd én elintézem - mondta, majd elővett a táskájából korrektort, szemceruzát és szempillaspirált, és kisminkelt.
- Köszi - hálákodtam, mikor befejezte.
- Nincs mit. De most menjünk!
- Nézted tegnap a Gyűrűk Ura 3-at? - kérdeztem, miközben elindultunk lefelé a lépcsőn. Pechünkre a negyediken lakunk, a lift pedig rendszerint rossz. Ma reggel is az volt. De legalább megvan a napi lépcsőzés.
- Hát persze! - felelte Letitia.
A lépcsőzés és a sulihoz vezető út közben végig a Gyűrűk Uráról beszélgettünk, meg arról, hogy ma együtt fogjuk megnézni a Titanicot Letitiáéknál.
